A közbeszédben „hazugságvizsgáló gép”-nek nevezett poligráfos vizsgálat alapelve és a berendezés több, mint 100 éves múltra tekint vissza.
A működésének alapelvét képező megfigyeléseket már az 1910-es években megfogalmazta egy olasz orvos, azonban alkalmazása a 20-as évekre tehető az USA-ban.
Alapelve, hogy a vizsgált személynél az általa mondottak alapján különböző mérhető reakciók lépnek fel annak függvényében, hogy az adott kérdésre igazat mond-e, vagy sem. Ha a személy nem mond igazat, azzal ő tisztában van, és ez olyan reakciókat indukál a központi idegrendszer, a vérnyomás, a pulzus, a test valamely részének élettani aktivitása stb. terén, amelyekből következtetni lehet, hogy a vizsgált személy hazudik. Természetesen ez nagyon leegyszerűsített meghatározás, az alapelvek és a tényleges technikai működés ennél jóval összetettebb.
A poligráfos vizsgálatot jellemzően a nyomozó hatóságok alkalmazzák, de előfordul már a magánszférában, például magánnyomozó cégek esetében is. A vizsgálat során érzékelőket helyeznek az ujjakra, karra, mellkasra. Már nem papírra rögzítik a mérések eredményeit, hanem egy szoftver rögzíti azokat. Az eljárás a vizsgált személynek feltett, de nem az ügyhöz kapcsolódó kérdésekkel kezdődik, majd az ugyancsak sajátos technikákkal feltett, az ügy lényegéről szóló kérdések következnek. Mindezek alapján kerül sor a vizsgálat szakértő általi kiértékelésére, amely hetekig is eltarthat.
A poligráfos vizsgálat, több okból is, nem ad 100%-ig hiteles és igaz eredményt, ezért minden kétséget kizáró bizonyítékként a büntető eljárásokban önmagában nem alkalmazható, legfeljebb a többi bizonyítékot megerősítő vagy cáfoló támpontként. Azonban kétségtelen, hogy a nyomozás menetét alapvetően határozza meg valamelyik irányban.